A Magyar Máltai Szeretetszolgálat autója leparkol a tanoda kerítése előtt. Öt fiatal önkéntes lép be a házba. A külső szobában Jolika készíti a szülinapi tortát. Közösen ünnepelnek a gyerekekkel. Egy ajtóval beljebb a kör alakú asztalnál négy kisgyerek ül nyitott tankönyvek felett, és csendben leckét írnak egy pedagógus felügyeletével. A monori cigánytelep hétköznapjai.
Mire véget ér a telep történetéről szóló gyorstalpaló, addigra a gyerekek is befejezik a tanulást. Indulhat a játék. Névtanulás, japán foci, átalakított bújócska-fogócska – utóbbiba már az addig a háttérbe húzódó kislány is beszáll.
„Ne menjetek még!” – öleli meg szorosan az egyik önkéntest a korábban még félénk kislány az elköszönéskor. A többiek az ajtóban állva integetnek. „Köszönjük a játékokat, a gyümölcsöt, de leginkább a kedves mosolyokat” – Árpi ezzel a mondattal köszön el.
Nem minden önkéntesnek volt ilyen szerencséje. „Múltkor egy budapesti gimnáziumból volt itt egy csoport. Egyszer csak az egyik fiatal észrevette, hogy lángol valami a közelben. Elfagyott a víz, ezért valaki rongyokkal körbetekerte, és meggyújtotta a közkutat, hogy újra elinduljon a víz” – meséli Juhász Katalin, a monori program vezetője, majd hozzáteszi, hogy a diákok sokszor előítéletekkel érkeznek a telepre önkénteskedni, de a véleményük gyakran megváltozik a látogatás után.
A nyitókép értelmezéséhez látni kell azt is, mi van a háttérben. Földrajzilag egy utcakereszteződésre épült cigánytelep (a tágan értelmezett telep, amibe a szomszédos utcákban élő családok is beletartoznak) 520 lakossal, közöttük 250 a húsz év alattiak száma. Időben pedig az elmúlt tizenkét év. A Máltai Szeretetszolgálat 2004-ben kezdte meg a munkát a Jelenlét program keretében a monori Tabánban. Ezalatt pedig hatalmas ívet jártak be.
Lakókocsiktól a bio-brikett üzemig
Kezdetben az életveszélyes körülmények elhárítása volt a cél. „Egy nagy, összefüggő önkormányzati telken elfoglalgatták a területet, fölhúztak rá tákolmányokat, víz, villany, gáz, tulajdonviszony nélkül. Akkoriban előfordult az is, hogy egy kisgyereket agyonütött az áram” – mondja el a program vezetője. A lakókocsik voltak a kezdeti jellegzetességei az utcakereszteződésen található monori telepnek. Volt, amelyikben tizenketten is laktak. Fából volt, beázott, szétrohadt, poloskákkal és tetvekkel volt tele, fatüzelésű kályhával fűtöttek benne, ami rendszeresen égési sérüléseket okozott a kisgyerekeknek. A kocsikat először mobil konténerekkel, majd fa pozdorja házakkal váltották ki.
A helyzet mára sokat javult, de a lakhatás továbbra is komoly problémát jelent. „Komplett, mindent átfogó pályázat kellene ahhoz, hogy az egész területet együtt rendezni lehessen” – foglalja össze Juhász Katalin, majd hozzáteszi, hogy egy korábbi pályázat keretében épült egy fürdőház, ahol tisztálkodni, mosni, szárítani tudnak a lakók. A holland tulipánkeltetőből kialakított hangár is fontos helyszín a telepen. Tavaly felújították, de alulról befolyik a víz, ezért folyamatosan pusztul az állapota. Jelenleg raktározásra használják, a focicsapatnak van itt egy klubhelyisége, a hátsó nagy teremben pedig közösségi programokat szoktak tartani.
Bio-brikett üzem is épült az elmúlt években BME hallgatók és az amerikai nagykövetség Fulbright pályázatának köszönhetően. „Helyi vállalkozóktól szedjük össze a papírhulladékokat, amit fűrészporral összekeverve pépesítünk, préselünk, majd a napon kiszárítjuk” – részletezi a folyamatot a programvezető. „Elrakjuk és leszámoljuk, amit év közben termelünk, és január-februárban szétosztjuk arányosan azok közt, akik dolgoztak rajta. Nem világmegváltó segítség, de a műanyag és a ruhák eltüzelésénél még mindig jobb.”
Iskolai hiányzásoktól a gimnáziumig
Apránként bővültek a szolgáltatások – amelyek nem kötelezőek, csak lehetőségeket nyújtanak a családoknak. Végig fontosnak tartották, hogy a telepen élők kezdeményezésére és igényeik szerint alakítsák a programokat.
A Biztos Kezdet Gyermekházba 0 és 3 éves kor közt járnak a gyerekek. Itt a mozgásfejlesztésre fektetnek különös hangsúlyt, hiszen ha ebben valaki el van maradva, az a tanulási képességeiben később kiütközik.
Nyáron iskola előkészítőt tartanak azzal a pedagógussal, aki foglalkozik majd a gyerekekkel első osztályban. Már itt megismerkednek vele, és a tanárnő is fel tudja mérni a képességeiket, felkészíti őket, hogy egy helyben kell ülni.
Szeptembertől pedig a kisiskolások megszokják, hogy délutánonként a tanodába járnak iskola után. Az okostelefon szinte minden gyerek kezében ott van, a tanodában megpróbálják arra szoktatni őket, hogy ne csak játékra használják, hanem a Google-ban is tudjanak információkat keresni egy házi feladat megoldásához. „Az okostelefon a szülők részéről a szeretet kifejezés eszköze is. Ugyanolyan, mint az édesség. Házat építeni nem tudnak, egy telefont megvenni olcsóbb” – sorolja a háttérben álló okokat Juhász Katalin.
A telepen fontosnak tartják a pályaorientációt is. Korábban nagy probléma volt az iskolákban, hogy nem egyeztettek a szülővel, hanem beíratták a gyerekeket egy budapesti gyűjtőiskolába. „Innen nem fog egy gyerek se följárni Pestre, nincs pénzük megvenni a vonat- és a BKV bérletet sem. Az alapítványi iskolák egy része felveszi a normativát, az iskola nem jelenti be a hiányzást, mert így megkapja a pénzt, és az a jó, ha a gyerek nincs ott, mert nem kell vele foglalkozni” – mesél a programvezető az oktatási nehézségekről. „A gyereknek is »jó«, mert nem kell bejárni, és a családi pótlék is megmarad. Azóta jó kapcsolat alakult ki, kikérik a véleményünket, és mi is rá tudunk készülni a családdal és a gyerekkel, hogy mit szeretne tanulni. Most már olyan iskolákba kerülnek be itt a környéken, ahova el tudnak járni, érdeklődnek is valamennyire, és jobban nyomon tudjuk őket követni.” Van olyan kisfiú, aki az Arany János program keretében Szolnokon tanul, két lányt a helyi monori gimnáziumba vettek fel, és a közeli szakközépiskolába is többen járnak a gyerekek közül.
Nőgyógyászok segítségével felvilágosító alkalmakat és családtervezést is tartanak. Gyakran előfordul, hogy abortuszra kerül sor, de jellemző, hogy egyre kevesebb gyereket vállalnak. Érzik, hogy a tíz gyerek nagy teher, mostanában három-négy gyerek az átlagos, a fiatalok gyerekvállalása pedig 17-18 éves kortól jellemző, ami korábban akár 13-14 is lehetett.
Egy földprogram keretében kaptak az egyik helyi állatorvostól egy földet, amit négy család közt kiparcelláztak, és mindenki azt ültetett, amit akart, ők gondozták, tartották fenn a területet. „Fontos nekik, hogy ők is adjanak. Volt olyan, aki behozta a borsót nekünk, hogy most ő szeretne adni a saját terméséből” – mondja Juhász Katalin, majd hozzáteszi, hogy az önzetlenség már a gyerekeken is látszódik. „Megdicsértem egy kislánynak a sálját, és máris nekem akarta adni. Sokszor ez is benne van, hogy miért nem jutnak egyről a kettőre: ha van mit adniuk, akkor önzetlenül osztják szét mások közt.”
Közösségépítés a zene és a sport erejével
Monoron indult el 2013 nyarán a később országos szintre kibővülő Szimfónia program. A zene nyelvét és eszközrendszerét használó szociális program középpontjában a csoportos zeneoktatás áll.
„A Szimfónia program fő célja a korai iskolaelhagyás csökkentése és a hátrányos helyzetű gyerekek iskolai előmenetelének segítése” – mondja el Domokos Veronika, a Szimfónia program szakmai vezetője. „A zene gyorsan és látványosan fejleszti a tanuláshoz szükséges készségeket, a koncentrációt, a kitartást. Az ujjaikat is használniuk kell a hangszereknél, ami pedig segít megküzdeni a diszgráfiával és a diszkalkuliával.”
Kezdetben farost lemezekből készült hangszereken játszottak, önkéntes zenetanárok jártak ki a telepre. Most bérelt és adomány hegedűket használnak, és egy 2014-ben megnyert országos pályázat keretében már több zenetanárt is tudtak alkalmazni. Tavaly év végén a pályázat véget ért, ezért a Szeretetszolgálat gyűjtést indított a Szimfónia Program folytatására.
Juhász Katalin elmondása szerint nagy küzdelem volt elérni, hogy a városi gyereknapon tíz percet muzsikálhassanak a Szimfónia programban résztvevő gyerekek. „Nem hiszik el, amíg nem látják, hogy a cigány gyerekek tényleg hegedülnek és csellóznak. A szimfóniás csapat többször is fellépett már az iskolai karácsonyi ünnepségen. Ilyenkor megmutathatják az egész iskolának, mire képesek. Lehet, hogy nem mindig tanulnak olyan jól, rosszabb a magatartásuk, de ezekben a percekben ők vannak a figyelem középpontjában, nekik tapsolnak. A gyerekek is büszkék magukra, valamint a társainak és a tanárainak a véleménye is megváltozik róluk.”
Hasonló a helyzet a focival is. A tanodai kezdeményezésből indult focicsapat mára sportegyesületté nőtte ki magát. A felnőtt csapat Csoki (Maka István, szociális munkás, volt telepi fiatal) edzői jelenlétének segítségével ma NB II-ben játszik, a kisebbek pedig négy korosztályban edzenek. Kezdetben a gyerekek sokszor éhesen mentek edzésre, nem volt olyan cipő, amit felvehettek volna a focizáshoz. A csapatban játszó fiatalok egy része pedig korábban drogozott, bűncselekményeket is követtek el, de a sport jó lehetőséget biztosított a szabadidő hasznos eltöltésére, és a sikerekkel új utak nyíltak meg előttük.
A közösségépítés és a következetes munka mostanra arra a szintre lépett, hogy a szociális munkások van, hogy csak a helyet biztosítják, mozgósítják az embereket, és utána már a telepen élők maguk viszik a programot. „Állandó a harc, hogy melyik család tart szilveszteri bulit a hangárban. Nagy felelősség, de már oda merjük adni a kulcsot, hogy használják a tereket, ha utána ugyanúgy kapjuk vissza a helyszínt, ahogy átadtuk” – meséli Juhász Katalon. „Az elején az irodába is betörtek, nagy probléma volt, hogy megóvjuk, amink van. Most is van még néha gond, de jelentős változások történtek. Tavaly az egész Gyerekházat és Tanodát körberaktuk muskátlikkal, és nem tűntek el. Korábban az is jellemző volt, hogy mindenki úgy akarta elérni a célját, hogy hangosan ordított. Ez most, több mint tíz év után kezd változni. Mi is próbálunk olyan elvárásokat támasztani velük szemben, amivel találkozni fognak a társadalomban. Ha integrálni akarunk, akkor az is cél, hogy ők is járuljanak hozzá a saját maguk fejlődéséhez, és ne csak úgy odategyük a dolgokat.”
Szakszon Réka
[:]