[:hu]Közel hozni a távolt[:]

[:hu]Nemzetközi találkozón vettünk részt, a külföldi önkéntességről tartottunk mini fesztivált Salgótarjánban, utazásokról és határátlépésről beszélgettünk. Nem feledkeztünk meg a közeli helyekről sem: az ócsai gyerekekkel bábszínházban jártunk, Jót tenni jó programunkat pedig nyári szünetre küldtük.

Az ócsai lakóparkban élő gyerekeket a Máltai Szeretetszolgálat online mikoraadományozási rendszerének (Kerekítsd fel!) köszönhetően június elején bábszínházba vittük. A Boribon és Anninpanni című előadás után a Városligetben folytatódott a program, ahol a közös séta és a játék mellett jutott idő arra is, hogy a darab tartalmáról és mondanivalójáról beszélgessünk. „A bábszínház vicces és megtanít valamire. Most arra tanított meg, hogy ne legyek szomorú” – mondta Petra. A bábszínházi programról szóló cikkünk a gyerekek további véleményével ide kattintva olvasható.

babszinhaz6
A képre kattintva galéria nyílik

babszinhaz4

Júniusban is minden hétvégén tartottunk foglalkozást a lakóparkban. Újabb közösségi játékokat és fogócskákat próbáltunk ki, de a sport sem maradhatott ki: métáztunk, amerikai fociztunk és frizbiztünk a gyerekekkel. Július elején pedig lezáró alkalmat tartottunk, ahol mindenki elmesélhette, mi volt számára a legnagyobb élmény az elmúlt félévben együtt töltött programokon. Az előző hónapokból válogatott képekből egy montázs is készült, ami kikerül majd a közösségi ház falára, kisebb méretben pedig a gyerekek is hazavihettek belőle egy-egy példányt.

Ócsa - Máltai Fiatalok év végi plakát

Jót tenni jó játszótéri programunkat is nyári szünetre küldtük. Búcsúzóul tartottunk egy értékelő alkalmat: a programban résztvevő önkéntesekkel a Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium udvarán találkoztunk. A Helping Hands csapatának fiataljai az elmúlt fél évben sok-sok hétvégén keresztül játszottak az óbudai Máltai játszótereken a gyerekekkel, arcot festettek, ugrálóvárnál segítettek, együtt fociztak kicsikkel és nagyokkal. Ezalatt nemcsak a gyerekekből, hanem az önkéntesekből is egy összetartó közösség jött létre. A lezáró alkalommal Dixit kártyák segítségével beszélgettünk a nehézségekről, a sok mosolyról és pozitív élményről, amiben az önkénteseknek része volt. A segítő kezek és a programhoz kapcsolódó emlékek papírra kerültek, valamint a Helping Hands csapat oklevelet kapott az elmúlt hónapok munkájának elismeréseként. És persze a közös sütizésre és a csoportképekre is maradt idő.

jottennijo_lezaro

Több mint 20 ifjúsági vezető gyűlt össze 9 európai országból, hogy megvitassák a következő lépéseket, amelyekkel egy stabil Nemzetközi Máltai Ifjúsági Hálózat hozható létre a hosszú távú pozitív változásokért. A júniusban tartott találkozó fő célja egy közös út megtalálása volt, ahol a különböző ötletek megosztása után megegyezésre juthattak a résztvevők. A megbeszélésről szóló cikk itt érhető el.

malta2
Fotó: Eitvydas Bingelis

A külföldi önkéntesség témáját jártuk körül Salgótarjánban rendezett mini fesztiválunkon június 17-én. Az Európai Önkéntes Szolgálat huszadik születésnapja alkalmából a fiatalok számára elérhető, nemzetközi lehetőségeket mutattuk be. Tapasztalt utazók, szakemberek, önkéntesek meséltek arról, miért érdemes „közel hozni a távolt”. A rendezvényről szóló cikk itt található. A programon egy rövid videó is készült az útra kelés lehetőségeiről, a vándorvágyról és a határok átlépéséről:

„A külföldi önkéntességről szóló beszélgetés azért is volt érdekes, mert az egész esemény magyarul zajlott, ezért a hozzám érkező kérdésekre én is magyarul válaszoltam – már amennyire a világ egyik legnehezebbnek tartott nyelvén sikerült” – mondta el Felix, a Máltai Szeretetszolgálat EVS önkéntese, akinek angol nyelvű beszámolója a rendezvényről ide kattintva olvashatóA mozgás szabadsága címmel pedig az önkénteskedés és az utazás tökéletes párosításáról írt cikket az oldalunkra.

evs20_2
Fotó: Simay Dóra (A képre kattintva galéria nyílik)

Egy tengerentúli utazásról is hallhattunk élménybeszámolót ebben a hónapban. Molnár Simon, a Budapesti Máltai Fiatalok alapító tagja egy nemzetközi program keretében két hónapot töltött az Egyesült Államokban. A Chicago Coalition for the Homeless nevű szervezetnél az amerikai nagyvárosban élő hajléktalanok helyzetébe, valamint a közösségszervezés rejtelmeibe is beleláthatott. Erről mesélt a fiataloknak az ifjúsági irodában tartott közösségi programjaink keretében.[:]

Comments are closed.