[:hu]Önkéntesek és pszichológusok – egy személyben[:en]Volunteers and Psychologists – In One Person[:]

[:hu]Egyéni beszélgetéseket, csoportos foglalkozásokat, filmklubot és csapatépítő tréninget tartanak a Máltai Szeretetszolgálat intézményeiben önkéntes pszichológusok. Jelenlétükkel nemcsak az ügyfelek életében következhet be pozitív változás, hanem a fiatalok is megerősödhetnek pszichológusi szerepükben.

Van, aki eddig csak megfigyelőként volt jelen csoportfoglalkozásokon. Van, aki most próbálhatta ki először az egyetemen tanultakat. Van, aki úgy érzi, mélyvízbe dobták, de sikeresen megúszta a helyzetet. Van, aki eddig ismeretlen célcsoporttal dolgozva újabb szakmai tapasztalattal gazdagodott. Van, aki úgy érzi, a pozitív visszajelzések megerősítették hivatásában.

Fotó: Molnár László Simon

Fotó: Molnár László Simon

„Az önkéntesek felajánlják a munkájukat és az idejüket, de közben tapasztalatra tesznek szert, és gazdagodnak a gyakorlat segítségével. A legtöbben a program alatt váltak pszichológussá” – vázolja fel a mindenki számára kedvező helyzetet Molnár László Simon, a program egyik vezetője.

„A közel egy éves közös munka erősíti a pszichológus hallgatók hivatását, és felkészíti őket a szakmai életre. Kevés olyan lehetőség van, ahol ennyire szakmába vágó önkéntes munkát tudnak végezni” – teszi hozzá Hunyadi Anett, az önkéntes pszichológus program másik koordinátora.

A két évvel ezelőtt indult programban eddig összesen 45 önkéntes pszichológus vett részt. 2015 szeptemberében, a második szakaszban 26-an kezdték meg a munkát, közülük 17-en vitték végig a programot.

A szervezők két alapvető célt határoztak meg. Egyrészt az intézményekben lévő ellátottak számára szeretnének megfelelő mentálhigiénés segítséget nyújtani. Másrészt fontos, hogy fiatal önkéntesek kerüljenek a Máltai Szeretetszolgálathoz, akik később más programokba is bekapcsolódhatnak.

Elvállalt feladatok és megtalált szerepek

„Egyik nap egy barátommal ültünk a Duna-parton” – kezdi a történetét Szabó Nikoletta. „Egy hajléktalan férfi odajött hozzánk pénzt kérni. Elküldtük. Eltelt három perc, és a barátom elkezdett pénzt kotorászni. Lehet, hogy mégis adni kellett volna. Az ő lelkiismeret-furdalásán keresztül jöttem rá, mennyire ki vagyok égve, mennyire eltávolodtam attól, hogy sajnáljam őket. Elgondolkodtam, hogy hova lett az emberségem.”

„A program során hajléktalan emberekkel foglalkoztam nappali ellátásban” – meséli későbbi munkájáról a fiatal pszichológus. „A melegedő területén beszélgettem az ügyfelekkel, két-három ember pedig rendszeresen járt hozzám. Februárban indítottam el a beszélgetős filmklubokat. Arra gondoltam, hogy jó lenne bizonyos tematikájú filmeket megnézni, amelyek valamilyen szinten érintik a hajléktalan embereket is, és a vetítések után beszélgethetünk velük a látottakról.”

Lovass Annamária egyedi úton talált rá a programra. Februárban részt vett a Budapesti Máltai Fiatalok szervezésében megvalósuló Coffee To Go programsorozat krízishelyzetetek a családban témájú alkalmán. Itt hallott először az önkéntes pszichológus programról, amihez az éves projekt felénél sikerült becsatlakoznia.

„Az esztergomi Családok Átmeneti Otthonában dolgoztam önkéntes pszichológusként, ahol a feladataim gerincét a családoknak adott életvezetési tanácsadás képezte. Ennek keretében egyéni beszélgetéseket, foglalkozásokat tartottam. A klienseim között voltak gyermekek a legkülönbözőbb életkorokból, felnőttek, illetve párok és családok is jártak hozzám egyéni konzultációra.”

Annamáriához hasonlóan Morva Dorottya is rászoruló családokat befogadó intézményben önkénteskedett. „Sokat gondolkoztam, hogy a jövőben gyerekekkel vagy felnőttekkel szeretnék-e foglalkozni. Most mindkettőt kipróbálhattam. A program megerősített abban, hogy gyerekekkel sokkal természetesebben tudok dolgozni. A kisebbek is szépen tudják kommunikálni, mi van bennünk: nem feltétlenül szavakkal, hanem szimbólumokban, rajzokban, játékokban. Jobban értem őket, ezért könnyebben tudok úgy reagálni, ami tényleg segítség lehet nekik.”

Balogh Beáta korábban hosszú évekig tanárként dolgozott. Az iskola keretein belül találkozott olyan problémákkal, amelyeket nem tanárként, hanem inkább pszichológusként kellett kezelni. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy megszerezze a pszichológus végzettséget. A Családok Átmeneti Otthonában végzett önkéntes munka megerősítette abban, hogy meglévő tapasztalatait és ismereteit a gyerekek, serdülők, családok célcsoportjánál alkalmazza a jövőben. „Jövőbeni terveim között szerepel, hogy iskolapszichológusként foglalkozom olyan gyermekekkel – és a gyermekek családjaival –, akiknek az iskolai előmenetel, az iskolai követelmények teljesítése, a közösségbe való beilleszkedés nehézséget okoz.”

Fotó: Molnár László Simon

Fotó: Molnár László Simon

Kihívások és nehézségek – a tanulási folyamat nélkülözhetetlen elemei

Az önkéntes pszichológusok nagy részének korábban nem volt lehetősége kipróbálni magát gyakorlatban, ezért a program elején sokaknak a kezdeti félelmek leküzdése, pszichológusi szerepük megtalálása jelentette a legnagyobb kihívást. „Sokat tanultam saját pszichológusi működésemmel kapcsolatban: rájöttem, miben vagyok erős, miben kell még fejlődnöm, miben vagyok bizonytalan, hol vannak a gyengeségeim” – osztja meg tapasztalatait Szabó Nikoletta.

A megkérdezett önkéntesek többsége a nehézségek közt kiemelte a hátrányos helyzetű célcsoportokkal való foglalkozásban rejlő problémákat. Az egzisztenciális bizonytalanság ugyanis összemosódik egyéb pszichológiai problémákkal. „A kamaszlánynak, aki az egész világra dühös, még azon is kell szorongania, hogy az iskolában ne derüljön ki, hogy egy anyaotthonban lakik” – emel ki egy konkrét példát Morva Dorottya. „Fokozatosan rá kellett jönnöm, hogy most nem az én feladatom, hogy a lakhatásával foglalkozzak, hanem inkább a pszichológiai síkra kell koncentrálnom. Ugyanakkor nem lehet elválasztani a kettőt, hiszen ebből adódóan vannak szorongások és frusztrációk, ami pedig újra a pszichológia terepe.”

A kihívások rugalmasságra, alkalmazkodásra, illetve megoldások kidolgozására késztették a pszichológusokat. „Megtanultam egyszerűbb nyelvezetet használni, megtanultam, milyen egy csapat tagjának lenni, és azt is megtanultam, hogyan képviseljem a pszichológus-minőséget egy nehezített, problémásabb, speciális közegben, mint amilyen egy bentlakásos otthon” – sorolja az intézményben szerzett tapasztalatokat Lovass Annamária.

Balogh Beáta szerint más ismereteket nem igényel a hátrányos helyzetűekkel való munka – talán egy kicsit nagyobb odafigyelést, megértést, együttérzést. „Egy szülő elvesztése, az anyagi biztonság hiánya, a család védelmező egységének felbomlása többrétű problémák kialakulásához vezethet. A problémák okainak felismerése és azok feloldása egy hátrányos helyzetű gyermek vagy felnőtt esetében sok türelmet igényel.”

A problémák leküzdésében a legnagyobb segítséget a rendszeres szupervíziós alkalmakon kapták a résztvevők. „Voltak nehéz pillanatok, de így, hogy egy csoport voltunk, a terheket jobban szét tudtuk osztani” – számol be a bizalmi közegben való munkáról Morva Dorottya. „Ha nekem volt valami problémám, meghallgattam a többiek véleményét. Sokat tanultam mások dilemmáiból, amikor végiggondoltam, hogy egy adott szituációban én hogy reagálnék. Egy idő után a nehézségekből is előnyt tudunk kovácsolni.”

Fotó: Molnár László Simon

Fotó: Molnár László Simon

Sikerélmények a pszichológusi munkában

A problémák és krízishelyzetek megoldásán túl a sikerekből és a pozitív élményekből is sokat meríthettek az önkéntes pszichológusok.

Dorottya szeptembertől kezdve foglalkozott egy indulatos és agresszív tízéves kisfiúval, akinek az iskolában gyakran voltak dühkitörései. A lezáró alkalmon visszajelzést kért a közel egy éves közös munkáról. „Sokat fejlődtem abban, hogy az indulataimat tudjam kezelni, és mostanában sokkal nyugodtabb vagyok. Ebben segítettél” – válaszolta a kisfiú. Az elismerés mellett a fiatal önkéntes pszichológusnak sokat számított, hogy a reakció teljesen összhangban volt a kitűzött céljaival. „Nagyon frusztrált, sok düh és agresszió van benne. Szerettem volna, ha megérti, hogy ezek természetes érzések, és azzal, hogy beszélünk róla vagy lerajzolja, enyhülhetnek a szorongásai.”

Annamáriához a kollégái részéről is sok dicséret érkezett. Észrevették, hogy teljesen mások a kliensek, miután vele beszélnek, ezért elnevezték maguk között a beszélgetéseiket „Annamari gyógyszernek”. A kliensek részéről pedig számára a legnagyobb sikerélmény, hogy akik eleinte nem is szerettek volna jönni, mert féltek az ismeretlentől, azok is betoppantak időközben, mert hallották egymástól, hogy milyen jó dolog a vele való beszélgetés.

Hogyan tovább?

A program második szakasza június végén lezárult. Jelenleg az értékelés és az újratervezés zajlik, hogy augusztusban újult erővel hirdethessék meg az önkéntes pszichológus program harmadik évadát.

„Olyan nekem ez a program, mint amikor felkel a nap” – fejezi ki egy képpel érzéseit Hunyadi Anett. „Ez egy több órás, fokozatos folyamat. Az első programnál a nagy sötétségben megjelent egy kis fénysugár. Most pedig feljebb kúszik a nap, és egyre nagyobb lesz a fény.”

Molnár László Simon egy futóversenyen való célba éréshez hasonlítaná a programot. „Az elejéhez képest nagy távolságot tett meg mindenki, sokat változtak, tanultak, fejlődtek a pszichológusok. Vannak a két év alatt kialakult jó gyakorlatok, amiket a továbbiakban is erősítünk. Azokat a helyszíneket fogjuk megkeresni, ahol motiváltak vagy motiválhatóak az ügyfelek.”

És milyen hozzáállásra van szükség az önkéntes pszichológusok részéről? Nyitottság, motiváció, lelkesedés, szakma és emberek iránti szeretet, problémamegoldás, jó kommunikációs készség és talpraesettség – sorolja a leginkább értékelt tulajdonságokat Anett.

Balogh Beáta elsősorban azoknak ajánlaná a programot, akik szeretnének másokon önzetlenül segíteni, pszichológusként tevékenykedni, tapasztalatot szerezni, fejlődni. „Egy olyan sajátos és szociálisan érzékeny közeget sikerül ily módon megismernie a programban résztvevőnek, amellyel egyébként nem kerülne kapcsolatba, viszont elengedhetetlennek tekinthető a szakmai fejlődésben.”

„Alázatra és nyitottságra van szükség, amivel a rászoruló csoportok felé tudunk fordulni” – mondja Szabó Nikoletta. „Az előítéleteket el kell engedni, és őszintén érdeklődni az adott ember iránt – mindegy, hogy egy 5 éves cigány kisfiúról vagy egy 60 éves hajléktalan férfiról van szó.”

Szakszon Réka

[:en]Volunteer psychologists are holding individual sessions, group sessions, movie clubs and team-building trainings at the facilities of the Hungarian Charity Service of the Order of Malta. Their presence may not only result in positive changes in the lives of clients, but may also strengthen these young people in their role as psychologists.

Some of them have only taken part as observers in group sessions so far. Some of them had the opportunity to put to use what they had learned at the university for the first time. Some of them felt they were thrown in at the deep end, but they somehow managed the situation. Some of them have gained new professional experience working with a target group so far unknown to them. Some of them felt that the positive feedback they had received has strengthened their commitment.

Photo: László Simon Molnár

“The volunteers offer their time and work, but at the same time gain experience and are enriched through the exercise. Most of them become psychologists during the program” – László Simon Molnár, a leader of the program, outlined the situation, which is favorable for everyone involved.

“Joint work for nearly a year strengthens the psychology students’ commitment and prepares them for professional life. There are few opportunities where they can do volunteer work so well-suited to their profession” – added Anett Hunyadi, the other coordinator of the volunteer psychologist program.

So far a total of 45 volunteer psychologists took part in the program, which started two years ago. In the second phase in September 2015, 26 volunteer psychologists took up work and 17 of them completed the program.

The organizers had defined two basic goals. On the one hand they wished to provide adequate mental hygiene assistance to care recipients in their institutions. On the other hand it was important to recruit young volunteers to the Hungarian Charity Service of the Order of Malta, who could later on join other programs as well.

Tasks undertaken and roles found

“One day we were sitting on the bank of the Danube with a friend” – started her story Nikoletta Szabó. “A homeless man approached us to ask us for money. We sent him away. Three minutes later my friend started looking for money. Perhaps we should have given him some after all. His guilt made me realize how burnt out I was, how far I have come from being able to feel sorry for them. I started thinking about where my humanity had gone.”

“During the program I took care of homeless people in day care” – the young psychologist recollected about her later work. “I talked to clients in the daytime warming rooms and two to three people regularly visited me. I launched the conversational movie clubs in February. I thought that it would do good to watch movies of a certain theme that at some level touched the lives of homeless people as well and we could have a conversation with them following the projection about what we saw.”

Annamária Lovass found the program in a unique way. In February she took part in the Crisis Situations in the Family event of the Coffee To Go program series organized by the Young Maltesers from Budapest. This is where she first heard about the volunteer psychologist program, which she was able to join around mid-time in the annual project.

“I worked as a volunteer psychologist at the Family Shelter of Esztergom, where my main task was providing life coaching to families. Within this framework I talked [to people] individually and held individual sessions for them. My clients included children of all ages and adults; couples and families also visited me for individual consultations.”

Just like Annamária, Dorottya Morva also volunteered in an institution receiving families in need. “I thought a lot about whether I would like to attend to children or adults in the future. Here I could try both. The program reinforced my perception that I could work with children a lot more naturally. The little ones can also communicate nicely what is in their hearts: not necessarily with words, but with symbols, drawings and games. I understand them better and for this reason I can better react in a way that may really be of help to them.”

Beáta Balogh had previously worked for many years as a teacher. At school, she encountered problems which she had to treat not so much as a teacher, but more as a psychologist. This also contributed to her obtaining her qualification as a psychologist. The volunteer work she did for the Family Shelter fortified her determination to use in the future her previous experience and existing knowledge to the benefit of target groups of children, adolescents and families. “My plans for the future include dealing with children as a school psychologist – and the children’s families – for whom progress at school, meeting school requirements and fitting into the school environment cause problems.”

Photo: László Simon Molnár

Challenges and difficulties – indispensable elements of the learning process

Most of the volunteer psychologists had not had a previous opportunity to put themselves to the test in practice, thus for many overcoming initial fears and finding their role as a psychologist posed the greatest challenge at the start of the program. “I learned a lot about the way I worked as a psychologist: I realized what my strong points are, where I need to improve, where my uncertainties lie and what my weaknesses are” – Nikoletta Szabo shared her experience with us.

When asked about difficulties, most of the volunteers emphasized the problems related to dealing with disadvantaged target groups. This is because the uncertainty of making a living is coupled with other psychological problems. “A teenage girl, who was angry with the whole world, had to worry about people at school finding out that she was living in a single mothers’ shelter” – Dorottya Morva highlighted a specific example. “I gradually had to realize that at that point in time it was not my task to deal with her housing needs, but rather to concentrate on psychological issues. At the same time, it was not possible to draw the line between the two, as this was the reason for her anxieties and frustrations, which was again in the field of psychology.”

The challenges motivated the psychologists to be flexible, to adapt and to find solutions. “I learned to use simpler language, I learned what it was like to be the member of a team and I also learned how to act in the capacity of a psychologist in a difficult, problematic and particular environment, such as a residential home” – Annamária Lovass listed the experience she had gained in the institution.

According to Beáta Balogh working with disadvantaged people does not require different knowledge – perhaps a little more attention, understanding and empathy. “The loss of a parent, lack of financial security, dissolution of the family as a protective unit may lead to the development of multifaceted problems. Identifying the causes of problems and their resolution in the case of a disadvantaged child or adult requires much patience.”

The participants received the most help for overcoming any problems at regular supervisory sessions. “There were difficult moments, but as we were a group, we were better able to share the burden” – recounted Dorottya Morva about work carried out in a confidential setting. “If I had a problem, I listened to the others’ opinions. I learned a lot from others’ dilemmas when I thought through how I would react in that given situation. After some time we were even able to turn difficulties into advantages.”

Photo: László Simon Molnár

Finding a sense of reward in work as a psychologist

In addition to solving problems and crisis situations, the volunteer psychologists also had the opportunity to recharge from successful and positive experiences.

Dorottya attended to a short-tempered and aggressive ten year old little boy starting from September, who frequently had fits of temper at school. At the closing session, she requested feedback on their joint work of close to a year. “I have improved a lot in managing my temper and I am a lot calmer now. You helped me in this” – responded the little boy. Besides being appreciated, what really mattered to the young volunteer psychologist was that the reaction was completely in line with the goals she had set. “He is very frustrated and full of anger and aggression. I wished for him to understand that these feelings are natural and that by talking about them or drawing them, his anxieties may ease.”

Annamária received much praise from her colleagues as well. They noticed that clients were completely different after they had talked to her and so between themselves they called their conversations “Annamari medicine”. She got the greatest sense of reward from her clients when even those who were at first reluctant to see her because they were afraid of the unknown, popped up because they had heard from each other how good it was to have a conversation with her.

What should be the way forward?

The second phase of the program closed at the end of June. Evaluation and replanning are currently taking place so that the third year of the volunteer psychologist program may be announced with renewed zest in August.

“For me, this program compares to when the sun rises” – Anett Hunyadi expressed her feelings using a metaphor. “This is a process that lasts several hours and it is gradual. With the first program a thin ray of light appeared in the vast darkness. The sun is now crawling ever higher and the light is increasing.”

László Simon Molnár would compare the program to reaching the finish line in a running race. “Everyone has come a long way compared to where they began: the psychologists have changed, learned and grown a lot. Good practices have evolved during those two years that we will continue to strengthen further on. We will visit locations where clients are motivated or can be motivated.”

And what kind of attitude do the volunteer psychologists need to have? Openness, motivation, enthusiasm, love of the profession and people, ability to resolve problems, good communication skills and resourcefulness – were the most valued characteristics listed by Anett.

Beáta Balogh would primarily recommend the program for those who wish to selflessly help others, work as a psychologist, gain experience and grow. “Those participating in the program are able to get to know a peculiar, socially sensitive environment with which they otherwise would not come into contact but which can be considered essential for their professional development.”

“Humility and openness are needed, when we turn our attention to vulnerable groups” – says Nikoletta Szabó. “Prejudices have to be let go and we have to show genuine interest in the given person – no matter if he is a 5 year old Romani little boy or a 60 year old homeless man.”

 Réka Szakszon

Translated by: Judit Varga

[:]

Comments are closed.