Számos külföldi önkéntes dolgozik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat különböző intézményeiben. Decemberben meglátogattam a békásmegyeri Családok Átmeneti Otthonát, ahol egy lengyel önkéntes, Krystian dolgozott. Márciusban megnéztem Jonas munkáját, aki időseknek nyújt segítséget. Ez alkalommal Teresával, a lengyel önkéntessel töltöttem el egy napot, aki a Családok Átmeneti Otthonában élő családokkal foglalkozik. Aznap, amikor náluk jártam, Teresa többnyire az angol nyelv tanításásával és az adományok válogatásával volt elfoglalva.

Az adományraktár látogatásával kezdtük a napot. Kiválogattuk azokat a ruhákat, amelyek megfelelőek a családok számára. Sok téli ruha is érkezett, amelyeknek nem vennék hasznát az év ezen szakaszában, így azokat zsákokba pakoltuk. Voltak olyan ruhák is, amelyek túlságosan elhasználtak voltak, ezeket is eltávolítottuk az adományraktárból. A megfelelő ruhák közül különválasztottuk a férfi-, női-, gyermek- és babaruhákat. Voltak játékok, takarók és még babafürdető kádak is. Később egy kis kézműveskedés következett. Néhány napja Teresa és kollégái gyapjúlabdákat készítettek ragasztó és lufi segítségével. Amikor én ott voltam, már megszáradtak, így eltávolíthattuk a ragasztót a gyapjú közül.
Délután megérkeztek Teresa tanítványai. Két lány jött angolórára, így lehetőségem volt részt venni egy ilyen órán is. A lányok 11 és 12 évesek voltak. Teresa csak angolul beszélt hozzájuk, ezért a lányoknak nem is volt lehetőségük magyarul megszólalni. Nagyon örültek annak, hogy eltölthettek egy órát Teresával. Lelkesen vesznek részt az órákon minden héten, ami nem is kötelező számukra, egyszerűen azért jönnek, mert élvezik a nyelvtanulást.

Az angolóra után vissza az adományraktárba. Itt még sok csomagot kellett átnézni, hogy megfelelnek-e a családoknak. Érdekes volt látni, hogy mivel Teresa szeptember óta ott dolgozik, már tudja, hogy a családok milyen ruháknak örülnek a legjobban.
Teresa felelőssége az is, hogy vigyázzon a gyerekekre, amikor a szüleiknek a Málta szociális munkásaival kell találkozniuk. Az otthon lakóit segíti a mindennapi feladataikban és rendezvényeket szervez nekik a szociális munkásokkal. Odafigyel a Családok Átmeneti Otthonának díszítésére is, minden évszakban új dekorációt készít. Azt is ellenőrzi, hogy a gyermekek nem maradtak-e otthon tanítási időben, mert sajnos a gyerek közül sokan nem szeretnek iskolába járni, nem értik, miért fontos a tanulás.
De itt még mindig nincs vége a feladatainak. Teresa időnként babákat is etet és pelenkázza őket. Ő szervezi és irányítja a zeneterápiát és intézi a bevásárlást is: megveszi az élelmiszereket és a kézműves eszközöket.
A Budapesti Máltai Fiatalok munkáját is segíti. Önkéntesként részt vett már néhány eseményen, amelyet a Szeretetszolgálat ifjúsági önkéntes részlege szervezett.

Nagyon sok érdekes és változatos feladata van, így soha nem unatkozik. Szereti a munkáját és rengeteg lehetősége van arra, hogy kapcsolatokat építsen ki másokkal. Egy család egy-másfél évig lakhat a Családok Átmeneti Otthonában, így mindig új embereket ismerhet meg. Az ott lakó családok nehéz anyagi és mentális helyzetben vannak, ezért úgy érzi, jót cselekedhet azzal, hogy Máltai önkéntesként segíti őket.

A nap folyamán Teresa megosztott velem egy személyes történetet is: „Van egy tanítványom, akit Brandonnak hívnak. Sem az édesanyja, sem az édasapja nem beszélnek angolul, de Brandon elhatározta, hogy ő is szeretne angolul tanulni, mint a többi gyerek. Ez a kedves és illedelmes kisfiú az első igazi angol csillagom a magyar égbolton, ő a leggyorsabban fejlődő tanulóm tíz éves tanári pályám során. És képzeld… Még csak két éves!”
Natalia Puchajda
Fordította: Krsják Petra
[:en]Helping children and parents, organizing events, sorting clothes, supporting colleagues in their daily, regular tasks. Teresa Konecka, a volunteer from Poland, works in the Temporary Shelter for Families at Szatmár utca, Zugló. Natalia Puchajda, Polish EVS volunteer is reporting.Several foreign volunteers work at the Hungarian Charity Service of the Order of Malta (Magyar Máltai Szeretetszolgálat). In December, I visited the Temporary Shelter for Families in Békásmegyer, where Krystian, a Polish volunteer was working. In March I saw the work of Jonas, who works with elderly people. This time I spent a day with Teresa, a volunteer from Poland, who works with families that live in the Temporary Shelter for Families. During the day when I was there, I saw her mostly focused on teaching English and working in the stock.

We started the day with going to the stock. We chose the clothes which families would like to wear. Lots of winter clothes arrived to the shelter which aren’t useful this time of the year, so we packed these into some bags. Also some clothes were too destroyed. In such case we also removed them from the stock. The rest of the clothes which were good, we separated into clothes for men, women, children and babies. There were also some toys, duvets and even baths for babies. Later we had some handicraft activity. A few days ago Teresa and her colleagues created balls from wood, glue and balloons. When I was there it was already dry, so we could remove the glue from the wool pieces.
After that, in the afternoon Teresa’s students, two girls arrived to the English lesson. I had the opportunity to participate in one of such lessons. The girls were 11 and 12 years old. She spoke to them only in English so they didn’t have the chance to speak in Hungarian. The girls were glad that they could spend an hour with Teresa. They really like to come every week to her. It’s not a must for them, they do it because they enjoy the lessons.

After the English lesson, we went to the stock again. There were a lot of bags to check whether the content is useful for families. It was interesting for me to see that as she has been working there from September, she already knows what kind of clothes families prefer.
Teresa is also responsible for taking care of children when their parents have a meeting with social workers from Malta. Her task is also to support social workers in their work. She helps them day by day in their daily, regular tasks but she also organizes some events with them.
She always takes care of the decoration in the Temporary Shelter for Families. She prepares some decorations for every season during the year.
She also checks if children aren’t at home during the classes at school. Unfortunately, lots of children don’t like to go to school and they don’t see the sense of studying.
But it’s not the end of her tasks. Teresa even feeds babies and swaddles them sometimes. If someone is interested in craft work, she is responsible for preparing materials for it. She also helps to organize and manage the music therapy. Teresa also goes shopping: she buys groceries and art articles.
She also supports the work of Budapesti Máltai Fiatalok. She participates in some events as a volunteer which are organized by the youth volunteering branch of the Charity Service.

She has a lot of very interesting and various tasks, so she is definitely not bored of her work. She really likes her job and has a lot of contact with people. A family can live in the Temporary Shelter for Families for one-one and a half year, so she has opportunity to get to know new persons. Families living there have difficult financial or mental situation. She feels that she does something good with supporting them as a Malteser volunteer.

During this day Teresa also shared a personal story: “I have a student whose name is Brandon. Neither his mom nor his dad are speaking English, but Brandon decided to learn English as other children. He is a really nice and polite boy. He is my first English star in the Hungarian night sky and he is the fastest learner in my 10 years long teaching career. And guess what… He is only 2!”
Natalia Puchajda
[:]