„Vannak gyerekek, akik nem tudják megvárni, hogy a szüleik megváltozzanak”

Hogyan alakul ki a bántalmazó család, és mik az esélyei egy ilyen családban felnövő gyereknek? Meddig magánügy, ami a családban történik? A gyermekbántalmazás témája állt a Menetszél Egyesület harmadik kerekasztal-beszélgetésének középpontjában.

Egyik nap egy 15 éves kamaszlány kitett egy posztot egy fiataloknak szóló Facebook csoportban: későn ment haza, ki volt kapcsolva a telefonja, és amikor hazaért, az édesapja felpofozta. A kommentekben megoszlottak a vélemények, hogy egyszeri esetről vagy bántalmazásról volt szó. Mikortól beszélünk bántalmazásról? – kezdi egy történettel és a hozzá kapcsolódó kérdéssel a beszélgetést Mizsur András, az Abcúg újságírója, a beszélgetés moderátora.

Fotó: Simay Dóra

A meghívott szakemberek egyetértenek abban, hogy nehéz meghúzni a határt, és bár a pofon semmiképp nem elfogadható, részletesebben meg kellene vizsgálni az eset hátterét ahhoz, hogy megállapíthassuk, valóban rendszeres bántalmazásról van-e szó. Gyakran a rossz minta, a kontrollvesztés jele, amikor egy apa félelmében, aggódásában lekever egy pofont a lányának.

Mi áll a gyermekbántalmazás hátterében?

„A bántalmazáson belül elkülöníthetünk érzelmi, fizikális és szexuális bántalmazást. Az erőszakos bántalmazásnál és a családi erőszaknál az apák gyakrabban szerepelnek főelkövetőként. De ha tehetetlenségből fakadó bántalmazásról van szó, ami a mindennapos gyerekneveléssel járó stresszből fakadó eszköztelenség eredménye, ott a nők sokkal gyakrabban szerepelnek a bántalmazók közt, hiszen általában ők vannak többet a gyerekekkel” – osztja meg a statisztikákat Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak gyermekvédelmi programigazgatója.

„Kétfajta eszköztelenséget különítenék el” – teszi hozzá Víg Sára, pár-és családterapeuta, a VII. Kerületi Nevelési Tanácsadó munkatársa. „Az egyik egyszeri feszültségből adódik, amikor egy szülő aggódik, hogy hol a lánya. Egy ilyenkor elcsattanó pofon után nagyon fontos, hogy tudjanak beszélni róla, a szülő bocsánatot tudjon kérni. A másik formája súlyosabb tehetetlenségből ered, amikor a szülők eszköztelenek a gyereknevelésben.”

Ezt a fajta eszköztelenséget a szülők sok esetben saját gyerekkorukból hozzák: az eszközök, minták hiánya öröklődik. „A mintaátvétel nem mindig direkt módon történik: látszólag ellentétes formában, ellenazonosulásként is megjelenhet” – hoz be egy újabb szempontot Tisza Kata író, coach, társadalomkutató. „A bántalmazott gyerekek sok esetben, ahogy kiszabadulnak otthonról, házasságba menekülnek, és a gyerekkori bántalmazás folytatódik egy bántalmazó házasságon belül.”

Víg Sára, Szilvási Léna, Tisza Kata (Fotó: Simay Dóra)

Szilvási Léna szerint a szegénység megsokszorozza a tehetetlenséget és az eszköztelenséget. Ahol a lakáshelyzet, a jövő, a másnapi jövedelem bizonytalan, ott a stresszfaktor sokkal magasabb lesz. Emellett a szenvedélybetegség, az alkohol és a drog is gyakran szerepel a bántalmazás okai közt. A hátrányos helyzetű családoknál fontos lenne kiemelt figyelmet szentelni a bántalmazás megelőzésének.

A lelki bántalmazásnál nehezebb meghúzni a határt

„A lélek nem egy olyan dolog, amit a gyerekek kitesznek az iskolapadra a házi feladatukkal” – használ egy érzékletes képet Víg Sára. A lelki bántalmazásra általában különböző pszichés jelekből lehet következtetni. Ezen a területen Magyarországon is elindult már egy folyamat, amelynek köszönhetően próbálunk egyre nyitottabb szemmel járni intézményes keretek között: az óvodapszichológus, iskolapszichológus, a védőnői szolgálat pozitív irányba mutat, és lehetőséget adhat a problémák felfedezésére.

Fotó: Simay Dóra

„Bántalmazás az, ami nyomot hagy a gyerek lelki világában, személyiségfejlődésében” – hangzik el a tágan értelmezhető definíció.

Tisza Kata szerint hatásmechanizmusában nincs nagy különbség aközött, hogy felpofozunk egy gyereket vagy érzelmileg olyan szituációt teremtünk, ami súlyosan negatívan érinti őt. Példaként említi a „csenddel verést”, amikor a szülők olyan hideg, közömbös légkört teremtenek meg, ami érzelmi bizonytalanságban tartja a gyereket. Emellett a fizikai és érzelmi elhanyagolást, passzivitást is a bántalmazás kategóriájába sorolja.

Mit tehetünk, ha látjuk, hogy baj van?

A közönség soraiban felmerül a kérdés, hogy mi a teendő, ha észleljük, hogy a szomszédban rendszeresen ordítanak a gyerekekkel, esetleg bántalmazás hangjait halljuk? A jelzőrendszer szerint minden állampolgárnak kötelessége ilyen esetben jelezni a problémát. Fontos, hogy bízzunk a gyermekjóléti intézményekben: ilyen esetben bekopogtathatunk a család- és gyermekjóléti szolgálathoz vagy a nevelési tanácsadóhoz is fordulhatunk – az ő feladatuk, hogy a gyerekeket képviseljék. Emellett az is fontos, hogy a gyerekek életében legyenek olyan bizalmi kapcsolatok, akiknek elmondhatják az otthoni problémáikat – akár egy tanár, óvónő, bölcsődei gondozó, iskolapszichológus vagy egy szomszéd személyében.

Súlyosabb probléma esetén kerülhet a képbe a gyermekvédelem – azonban ebben az esetben fontos, hogy ne túl korán és ne is túl későn avatkozzanak be. „A gyermekvédelem egy szükséges rossz” – mondja Szilvási Léna. „Ha kiemelünk egy gyereket a családjából, az bizonyos esetekben szükséges lehet, de biztos, hogy traumát eredményez. Viszont vannak gyerekek, akik nem tudják megvárni, hogy a szüleik megváltozzanak: muszáj nekik enni, létezni, iskolába járni.”

Fotó: Simay Dóra

A szakemberek fontosnak tartják a megelőzést, amelyre jó példaként a védőnői hálózat kiterjesztését, a szülők iskoláját és a biztos kezdet programokat említik.

„A társadalomban vannak és mindig is voltak ösztönösen jó szülők, akikből az anyai, apai ösztön intuitív jön – többnyire azért mert szerető családban nőttek fel” – teszi hozzá Szilvási Léna. „Ebben az esetben könnyebben tud érzelmi biztonságot nyújtani a szülő, de a jó hír, hogy ez a képesség fejleszthető.”

Mire van szükség a pozitív változáshoz?

A segítségnyújtás következő lépése a segítség elfogadása és beépítése. Nem biztos ugyanis, hogy mindenki, aki megkapja a szükséges beavatkozást, valóban előrébb is jut – de mindenképp esélyt adunk neki a változásra. „Az összes vérző sebbe nem tudunk belenyúlni és gyógyírt adni, összefogva sem” – osztja meg a véleményét a témában Víg Sára. „Törekszünk arra, hogy beszélgetéseket kezdeményezzünk, ehhez hasonló rendezvényekre eljöjjünk. Ezzel lehet megtörni a tabut: elindul egy közös gondolkozás, és nagyon jó jelnek számít, hogy ilyen sokan részt vesznek egy beszélgetésen ebben a témában.”

Fotó: Simay Dóra

„A társadalmat nem tudjuk egy csapásra megváltoztatni, de mindannyian tehetünk azért, hogy egy olyan szülőt, akin látjuk, hogy bajban van, emberszámba vesszük” – hoz be egy újabb szempontot Szilvási Léna. „Nem hallgatunk, nem megyünk el mellette, hanem mellé állunk, beszélgetünk vele: a kapcsolatteremtés az alapja mindennek.”

Szakszon Réka

2018 Menetszél Egyesület - Minden jog fenntartva