Arcfestés, csatakiáltás, tollgyűjtés a fejdíszekhez, indiánszökdelés, célba lövés, és végül törzstaggá avatás. A Máltai Fiatalok önkéntesei július 24-28-ig Esztergomban tartottak indián tematikájú tábort az ócsai lakóparkból és a zuglói Családok Átmeneti Otthonából érkező hátrányos helyzetű gyerekeknek.
Ismerkedős és közösségépítő játékok, Duna-parti kacsázás, egész napos túra, kreatív Ki mit tud?, fagyizás Párkányban, esztergomi városnézés, indiános akadályverseny, visegrádi várlátogatás, számháború, kézműveskedés, kalmárjáték – mindez öt nap alatt.
Egy éve tartó ócsai programunk nulladik állomásának tekintjük a tavaly nyáron megszervezett első esztergomi tábort. Ekkor állt össze a Máltai Fiatalok alapító csapata: a fiatalok öt napon át tartó programot szervezzenek az ócsai lakóparkból érkező gyerekeknek. Egyértelmű volt tehát, hogy idén második alkalommal is megtartjuk az esztergomi tábort. A tavalyi lovagos kerettörténet után most indián vadászmezőkön kalandoztunk.
A jelentkezés első körben meghívásos alapon zajlott: az elmúlt egy évben tartott rendszeres ócsai foglalkozásaink (a gyerekek ottani motivációja, részvétele, együttműködése) alapján döntöttük el, kiket szeretnénk elvinni az ötnapos programunkra. Hozzájuk csatlakoztak a Szatmár utcai Családok Átmeneti Otthonából érkező gyerekek. Így összesen tizenkét 9 és 14 év közti résztvevővel indult a tábor.
Péntek délben érkeztek meg a gyerekek Esztergomba, a Szent Adalbert Központba, ahol az önkéntesek már várták őket. A szobák elfoglalása és gyors kipakolás után a kertben került sor a tábor megnyitójára. A szabályok tisztázását és a rövid bevezetést követően lesétáltunk a közelben lévő Pap-szigetre, ahol bemelegítő, ismerkedős játékokkal indítottuk el a programot.
Ezután a Duna-parton töltöttünk el egy kis időt: a kánikulában a gyerekek nagyon élvezték, hogy térdig bemehettek a vízbe, fröcskölhették egymást, kacsázhattak. Rögtönzött kincskeresésre is sor került: a lányok lelkesen gyűjtötték a kagylókat és csigákat, mindenki keresett magának egy lapos követ, amiből később indián totemet készíthetett. Sőt, még egy mohával belepett, elázott telefon is előkerült a Dunából, aminek rejtélyes történetét próbáltuk visszafejteni, a fantáziánkra hagyatkozva.
Este, a vacsora után két kisebb csoportban átbeszéltük és értékeltük a nap eseményeit. Ezután mozizás következett. A nyár királyai című filmet néztük meg, amelynek története szerint három fiú kiszökik az erdőbe, felépítik saját házukat, ahová az otthoni problémák elől elmenekülhetnek.
Szombaton egész napos túrára indultunk a közeli Búbánatvölgybe. Kisebb kezdeti tévelygés után rátaláltunk a helyes útra, a tavakat és a nyaralóövezetet magunk mögött hagyva beértünk az erdős részekre, ahol a fák árnyékában elviselhetőbb lett a nyári kánikula. A meleg leküzdésében segített a rövid ebédszünet egy forrásnál, ahol a gyerekek a fröcsköléstől a teljes üveg víz egymásra öntéséig az elázás különböző fokozatait vonultatták fel. A túra után a parkoló melletti füves területen elkezdtük az esti programra való készülődést.
Még a nap elején három csoportra osztottuk a gyerekeket: minden csoport kapott egy csapatkapitányt önkénteseink közül, akinek segítségével az esti alternatív Ki mit tud? programjára kellett egy előadással készülniük. A csapatok rap, népmese és valóságshow műfajban mutathatták be produkciójukat, valamint előre megadott szavakat kellett belecsempészniük a történetekbe. Az önkéntesek is teljesítették a kihívást: ők egy osztálytalálkozó szituációját alakították át horrorjelenetekké.
A következő két napban a gyerekek több olyan helyre is eljuthattak, ahova korábban még soha. Vasárnap első utunk Szlovákiába vezetett. Esztergomból a két országot összekötő hídon sétáltunk át Párkányba, ahol egy rövid séta és fagyizás következett. A legtöbben először jártak külföldön. Milyen érzés? – kérdeztük őket. „Ugyanolyan, mint otthon, csak itt nem értjük, mit mondanak az emberek” – válaszolták. Azért persze próbálkoztak: a hídon visszaszámoltak, mikor lépik át az országhatárt, és minden szembejövőnek hangos „sziával” köszöntek, hátha valaki mégis visszaköszön.
Miután Esztergomot a Duna túlpartjáról is megnézhettük, visszatértünk Magyarországra, és az esztergomi Bazilika felé vettük az utunkat. Bent művészettörténésznek tanuló önkéntesünk rögtönzött előadást tartott az épületről, mesélt az érdekességekről és a történelmi háttérről: a gyerekek pedig a padokban ülve figyelmesen hallgatták. Egy részük először járt templomban.
Másnapra is maradt még az első élményekből. Hétfőn a Visegrádi várba vittük el a csapatot. A várfalak közt sétálva érdekes történeteket hallgathattak meg a csatákról, az ostromlókról és a védekezőkről. A várban található panoptikum viaszbábui segítségével pedig jobban elképzelhették, milyen lehetett az élet több száz évvel ezelőtt. Kiderültek olyan érdekességek is, mint hogy a főurak a kutyák szőrébe törölték koszos kezüket a vacsora közben.
És hol voltak ezalatt az indiánok? Néha a legváratlanabb, máskor a legkézenfekvőbb helyeken bukkantak fel. A vasárnap délutáni akadályversenyen többször is előkerültek: az első állomásról a gyerekek arcukra festett harci jelekkel és saját készítésű lufifejekkel indulhattak tovább, az állomások közt indiánszökdeléssel kellett közlekedniük, és a legnépszerűbb indián „sport”, a nyilazás sem maradt el: a céltáblára függesztett vízibombákat kellett eltalálniuk a versenyzőknek.
A hétfői számháborúban két ellenséges törzs küzdött a kincset érő zászlókért, az utolsó napi kalmárjátékon pedig indián árukkal (bőrrel, bivallyal, sátorral, aranyröggel) kereskedhettek a csapatok.
Az esti kézműves programon arcfestés és indián hajfonatok készültek lányoknak, fiúknak. Eközben a többiek az első nap begyűjtött kövekből elkészítették saját totemeiket, álomfogóikat, nyakláncot és karkötőt fűzhettek.
A második film is a témánkhoz kapcsolódott: a Ki az úr a háznál? című vígjáték egy modern környezetben létrejött indián közösséget mutat be, ahova egy tizenegy éves srác és nevelőapja próbál kisebb-nagyobb súrlódások árán beilleszkedni. A választás annyira telitalálatnak tűnt, hogy az egyik fiú a film után megkérdezte, innen vettük-e az ötleteket az akadályversenyhez.
A napvégi értékeléseket idén indiánstílusban tartottuk meg. Vacsora után egy nagy körben ülve először az önkéntesek ajándékozhattak színes tollakat azoknak a gyerekeknek, akik szerintük aznap rászolgáltak a dicséretre (segítettek másoknak, figyelmesek voltak, jót tettek valakivel). A következő körben a kicsikre került sor: mindenki egy tollat adhatott át egy másik gyereknek, és meg kellett indokolnia, miért neki adja a jutalmat. Utolsó napra a színes tollakból kisebb-nagyobb gyűjtemények alakultak ki, amiket a gyerekek nyaklánccá vagy fejdísszé alakíthattak át.
Kedden, ebéd előtt került sor a tábort lezáró ceremóniára. A gyerekeket egyesével szólítottuk, apró ajándékokat kaptak, és a pár nap alatt kialakult rövid személyes véleményünket megosztva a törzs tagjává avattuk őket. Az oklevél átadásával pedig hivatalosan is véget ért az idei táborunk: „Hau indián testvérünk! A nagy szellemek úgy találták, hogy segítőkészséged, érdeklődésed, élénkséged miatt méltónak találtattál, hogy a törzs teljes jogú tagjává avassunk. Örülünk, hogy veled együtt vehettünk részt ebben a pár napos kalandban, Esztergomban. Ne felejtsd, a törzs mindig visszavár, és tartsd meg jó tulajdonságaidat, amelyek a közösség értékes tagjává tettek. A Máltai Fiatalok indián törzsfőnökei. Uff, mi beszéltünk.”
