Maradnánk még gyerekek, elbújnánk a világ nehézségei elől, miközben mindent akarunk egyszerre, fel akarunk nőni, önállóak akarunk lenni. De mi a helyzet, ha mindezt Ócsán éljük át?
Mi történik, ha már rég fel kellett nőni az élethez? Hogyan lehetünk még gyerekek, ha már most többet láttunk és tapasztaltunk, mint mások harminc év alatt? Legfőképp pedig: kik akarunk lenni? Kik lehetünk?
A Budapesti Máltai Fiatalok önkénteseiként ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat kéthetente péntek esténként az ócsai lakóparkban élő kamaszokkal, fiatalokkal, gyerekekkel. Olyan srácokkal, akik mind átélték már a nélkülözést, a pillantásokból sugárzó bizalmatlanságot és a kimondatlan megbélyegzést. Gyerekekkel, akik ki akarnak törni, de nem tudják a módját, nem ismerik az utat.
A célunk kettős: egyrészt arra szeretnénk példát mutatni, hogy az álmok igenis megvalósíthatók. Hosszú távon is eredményes lehetne, ha az Ócsán élő kamaszok testközelből látnák, hogy kitartással és elszántsággal van esélyük az életben. Másrészt célkitűzéseink közt szerepel, hogy a programokon résztvevő gyerekeket összetartó közösséggé kovácsoljuk. Fontosnak tartjuk, hogy tudják, a foglalkozásokon biztonságban vannak, és hogy egymásra mindig számíthassanak.
Zenével, filmekkel, önismereti- és csapatépítő játékokkal hozzuk közelebb egymáshoz a társaságot. Év elejétől kezdve tematikus foglalkozásokat tartunk, vagyis minden hónapban a gyerekek életét érintő kérdések köré építjük fel a programot. A januári két alkalom a bemutatkozásról, első benyomásokról és előítéletekről szólt. Az ismerkedős játékokkal és szituációs feladatokkal új oldalukat mutatták meg a fiatalok, egymás közt pedig olyan tulajdonságokra is rájöhettek, amiket korábban még a közvetlen szomszédjukról sem tudtak.
A legutóbbi februári alkalmon a testvérek témáját jártuk körül. Egy rövid történet felolvasása után beszélgettünk a testvéri szeretetről, problémákról, majd kis csoportokban egy konfliktusos helyzetet, és annak megoldását mutathatták be a foglalkozáson résztvevő gyerekek. Ezután hosszú beszélgetésben ért véget az esti program, ahol a fiatalok számos, őket foglalkoztató kérdésbe avattak be minket, meghallgatásra, figyelemre, segítségre és tanácsra várva.
Több hónapja tartó aktív és következetes foglalkozássorozat után egyre tisztábban látszik egy olyan közösség kialakulása, ahol a gyerekek figyelnek egymásra, bíznak egymásban, megnevettetik egymást. Támaszaik lehetnek egymásnak – egy olyan világban, ahol csak egymásra számíthatnak.
Kovács Kincső, Szakszon Réka