Kották elő, hangszerek kéznél-lábnál, hangolás, beállás, és kezdődhet a játék. Innentől pedig nincs megállás. Megváltoztatott számkezdések, pörgős gitár- és dobszólók, begyakorolt ritmusváltások és sorozatos beszólások, építő kritikákkal fűszerezve. Végül pedig a jól megérdemelt cigiszünet. Az Underdog zenekar próbáján jártunk.
A helyszín egy volt orosz laktanya épületében kialakított próbaterem Pestszentlőrincen, ahova tavaly nyáron költözött át a banda. „Rendszeresen tartunk próbákat hétfő délutánonként” – mesélte az együttes menedzsere és dalszövegírója, Kocsis Mihály. „A következő fellépésünk a Miskolci Sörfesztiválon lesz szeptemberben. Ezenkívül adunk egy unplugged koncertet a Komolyzenei Gyűjtemény könyvtárában. Lesz még egy klubkoncert is, de ennek még nem tudjuk a pontos részleteit. Az idei évünk nem sikerült olyan jól fellépések terén, mint a tavalyi.”
2014 tavaszán ugyanis a zenekar játszott a Millenáris Parkban és a Könyvtár Klubban, nyáron pedig a legnagyobb fesztiválokra is eljutottak: felléptek a Szegedi Ifjúsági Napok nagyszínpadán és a Volt Fesztiválon, Sopronban. A fesztiválszínpadokig azonban nemcsak a helyszínen kóválygó közönségnek, de a fellépni kívánó együtteseknek is kihívásokkal teli út vezet.
Az Underdog 2010-ben alakult, korábban könnyű- és komolyzenészként tevékenykedő hajléktalan emberek részvételével, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat támogatásával.
„A Miklós utcai hajléktalanszállón laktam együtt éveken keresztül a sráccal, aki behívott a zenekar elődjébe” – mesélte a kezdetekről Bayerle Pál, az Underdog basszusgitárosa. „A szállón sokan hallottak gitározni, és többször is beszélgettünk arról, milyen jó lenne alapítani egy zenekart. De ez csak fikció volt. Abban a sorsban, amit akkor nap, mint nap megéltünk, teljesen kilátástalan volt, hogy mi önerőből valaha zenekart alapítsunk. Miből? Abból a néhány ezer forintos segélyből?”
2010-ben mégis kiderült, hogy alakul a Máltánál egy zenekar. Gitárost kerestek, Bayerle Pálnak pedig nem is volt kérdés, azonnal csatlakozott. Az utcákról, aluljárókból és szállókról gyűjtötték össze a kezdeti bandát, akikkel hosszas előkészületek (csoportfoglalkozások, pszichiáterrel való konzultációk) után elindulhatott a munka. A Határ úton volt a régi próbatermük, ahol egy elhangolt zongorával, fél dobszerkóval és egy kiszuperált basszusgitárral kezdték a közös zenélést.
A szólógitárost is utcazenélés közben fedezték fel. „Békásmegyeren játszottam, egy aluljáróban, ott találtak meg. Azért vállaltam el a részvételt, mert rockzenét játszottak, és kizárólag saját számokat” – mondta az első találkozásról Vígh János, aki még mindig zenél az utcán, óvodásoknak és iskolásoknak ír dalokat.
A zenekar Facebook oldalán a rock, alternatív és az underground címkéket találjuk a leírásnál. A kezdetektől fogva saját számokat játszanak: a szövegeket általában Kocsis Mihály írja, a zenék nagy részét pedig a zenekar vezetője, Alagi János operaénekes szerezte és hangszerelte, de az évek során minden zenekari tag gazdagította őket saját ötleteivel is. A végleges verzió mindig a próbák során alakul ki. Mintha volna című számukhoz videóklipet is készítettek még 2012-ben:
„Amikor megalakultunk, azt a célt tűztük ki, hogy a zene és a közösség segítségével minden tag jobb helyzetbe kerüljön, próbáljanak meg kikerülni a hajléktalanságból, és egy idő után meg tudjanak élni a zenélésből” – foglalta össze a törekvéseket Kocsis Mihály. „A tavalyi évben jutottunk el odáig, hogy kiléptünk a szélesebb közönség elé. Ez azonban már üzleti dolog, meg kell próbálni beilleszkedni a könnyűzenei piacra, ami nagyon nehéz feladat.”
A zenekar továbbra is küzd azért, hogy megélhetést tudjanak biztosítani a tagoknak. Bevetik a kapcsolataikat, hogy újabb fellépési lehetőségeket találjanak, valamint egy új vonalat is elindítanak. „Már bejegyzés alatt van az Underdog Alapítvány, ami új lendületet adhat. Ezzel egy professzionálisabb menedzserhátteret kaphatnánk” – mondta el a legfrissebb fejleményekről Kocsis Mihály. „Ismét előtérbe helyeznénk az utcazenélést: elkezdünk hajléktalan zenészeket keresni, akik utcán vagy aluljárókban zenélnek, és felkaroljuk őket. Zenetanárt találunk nekik, a zenekar tagjai segítik majd őket azokban a folyamatokban, amiket ők már átéltek. Megpróbálnánk fellépési alkalmat is biztosítani az újonnan érkezetteknek. Ezzel párhuzamosan magát az utcazenélést, mint kulturális színteret szeretnénk népszerűsíteni.”
A finanszírozási háttér és a menedzselés mellett a csapatmunka sem mindig zökkenőmentes. „A labdarúgásban tizenegy embernek kell egyszerre jól játszani: nem elég, ha két ember van jó formában, attól még kaphatnak öt-hat gólt. A zenekaroknál ugyanez a helyzet. Az ember igyekszik megfelelni a társaknak, nem azért, mert kötelező, hanem mert érdemes a másikra hallgatni. Vannak súrlódások, időnként mi is vitatkozunk” – vázolta fel a nehézségeket Bayerle Pál. „Ezerszer megsértődhettem volna, a falhoz vághattam volna a gitáromat mérgemben, és elmehettem volna, de nem tettem. A zene mindig sokkal fontosabb volt, mint a saját egóm és büszkeségem.”
Az együttlét és a közösségépítés – a Máltai Szeretetszolgálat sok más programjához hasonlóan – központi eleme az Underdog zenekar kezdeményezésének. A hajléktalanok segítésének egy eddig nem használt módját alkalmazzák. Nem egy szállóról van szó, kevesebb embernek tudnak segíteni, más módszerekkel próbálnak kivezető utat találni a hajléktalanságból.
„Egyik zenészünk sem él már utcán: a basszusgitárosunk megnősült, többen albérletben laknak, a szólógitárosunk pedig munkásszállón alszik. Mindegyiküknek jelentősen javult a helyzete az elmúlt öt év alatt” – sorolta az eredményeket Kocsis Mihály. „A hajléktalanság azonban lelkiállapot is, amiből nem könnyű kikerülni.”
„Sok minden változott, egészen más vagyok. Imádom a zenét, érte élek, és szeretem, ha mások is jól érzik magukat tőle” – válaszolta Vígh János arra a kérdésre, miben lett más az élete.
„Ez az életforma, amiben a hajléktalanok élnek, kibírhatatlan. Nyolc-tíz évvel ezelőtt többször kíséreltem meg öngyilkosságot, ami után kórházba is kerültem. Azóta sok minden változott: most a harmadik feleségemmel élek egy albérletben. Nekem az életemet mentette meg a zenekar, ráadásul megadta azt a pluszt, amiről hatéves korom óta álmodoztam” – mondta el Bayerle Pál, majd hozzátette: „Alkoholista vagyok. Állítólag. Két-három évente vannak olyan periódusaim, amikor innom kell, hogy elzsibbadjak. A zene nálam olyan, mint az alkohol: hasonló érzéseket vált ki, ahogy megszólal egy hang.”
„Nem arról van szó, hogy a Madison Square-en vagy a londoni stadionban a világot jelentő deszkákon fogok fellépni. Nem is ez a cél” – mesélte a basszusgitáros. „Rettenetesen sok jó zenész van a világon. De hiába játszol jól technikailag, ha a lelked nem megy át, és ami belül van, azt nem tudod hangszeren keresztül megmutatni.”
Forrás: Szakszon Réka / Kultúrpart
[:en][:]