[:hu]Adni öröm![:]

[:hu]„Tartós élelmiszert gyűjtünk rászoruló családoknak: cukor, olaj, tészta, konzerv, keksz, csoki, tea, minden hasznos lehet” – hangzott el több százszor az önkéntesek szájából a mondat különböző variációkban az Adni öröm! decemberi akciójában.

Idén a Budapesti Máltai Fiatalok önkéntesei is részt vettek a szeretetszolgálat hagyományos karácsony előtti adománygyűjtésben. A Blaha Lujza téren és az Allee-ban található üzletekben szólították meg a vásárlókat, és győzték meg őket arról, hogy saját bevásárlásuk mellett a rászorulóknak is vegyenek tartós élelmiszert.

adni orom3

adni orom2
Fotó: Babus Csaba

Az Adni öröm! akcióját idén december 16. és 21. között rendezte meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A SPAR csoport 168 üzletében tartott gyűjtésen a karitatív szervezet mintegy kétezer önkéntese köztük több száz középiskolás diák – vett részt. Országszerte több tízezren ajánlottak fel tartós élelmiszert, a pénztárak után felállított Máltai gyűjtőpontokon egész nap érkeztek az emberek adományai.

adni orom
Fotó: Silverpress

Számos különböző reakcióval szembesülhettek az önkéntesek: a határozott elutasítástól kezdve, a „meg sem hallom” taktikán át, a kíváncsi feléjük fordulásig és mosolyokig széles volt a skála. A külföldi vásárlók esetében azonnal az angol szöveg lépett érvénybe, a zenét hallgatók, a telefonálók és az örök rohanók pedig általában megúszták a megszólítást. Az adományozóknak feltett kérdésekből kiderült az is, hogy sokan szívesebben ajánlanak fel élelmiszert, mint pénzt.

adni orom4
Fotó: Babus Csaba

Az önkénteseknek több lépéses kihívással kellett megküzdeniük, mire a dobozokba kerültek a termékek. Így nézett ki a sorrend: figyelem megnyerése, érdeklődés felkeltése, pár mondatos szöveg gyors és érthető ledarálása, pontos instrukciók (milyen ételekre van a legnagyobb szükség, hogy juttassák el az adományokat a pulthoz). Ha mindez hatékonyan sikerült, akkor érkezett is az eredmény: az adományok átvétele, megköszönése, szelektálása és bedobozolása.

adni orom7
Fotó: Babus Csaba

A tartós élelmiszerek mellé néha romlandó ételek is bekerültek. A két rúd SPARos párizsi például meg is mozgatta az önkéntesek kreativitását: végül egy-egy csomag zsömlével kiegészítve a közeli hajléktalanok kapták meg az adományként fel nem ajánlható hűtött terméket.

dobozok
Fotó: Babus Csaba

Az idei karácsonyi akció során minden eddiginél több, 261,5 tonna tartós élelmiszert gyűlt össze. Az adományokból a Máltai Szeretetszolgálat városi szervezetei átlagosan 3500 forint értékű csomagokat állítottak össze. Az adománygyűjtés lezárulása után a Magyar Máltai Szeretetszolgálat karácsonyi ajándékcsomagokat állított össze, és a következő hetekben is folyamatosan kézbesíti a rászorulóknak a felajánlott ételeket.

adni öröm_csomagolas1
Fotó: Silverpress

Budapesten és néhány nagyobb városban kétféle ajándékcsomag készült: a hajléktalan emberek számára közvetlenül fogyasztható élelmiszereket és kisebb ajándékokat tettek a csomagokba, míg a rászoruló családoknak, időseknek, fogyatékkal élő emberek hozzátartozóinak tartós élelmiszereket (lisztet, tésztát, olajat, cukrot) juttatnak el. A kisebb településeken házhoz viszik, a nagyobb városokban az intézményekben veszik át az ajándékot az érintettek.

adni öröm_csomagolas3
Fotó: Silverpress

A Budapesti Máltai Fiatalok csoportjának két tagja személyesen vitte el az egyik csomagot egy váci panelház legfelső emeletére, egy másfél szobás lakásba. A háromgyermekes családanya és a kicsik nagy örömmel fogadták az ajándékokat. A beszélgetésből kiderült, hogy az anyuka hosszú keresés után pár hónappal ezelőtt kapott takarítónői állást a helyi sportcsarnokban, az apuka labdavarróként dolgozik, a látogatás idején pedig épp karácsonyfát árult Budapesten, a zuhogó esőben. A személyesen átélt példából kaptunk választ a kételkedők legnagyobb dilemmájára: az adományok valóban jó helyre kerülnek.

Forrás: MTI/Budapesti Máltai Fiatalok[:en][:]

Comments are closed.