A Máltai Szeretetszolgálat két munkatársa pár hónappal korábban hívást kapott: „Gyertek el a Csillagpontra, mutatkozzatok be a Református Ifjúsági Találkozón!”. A felkérés arról szólt, hogy beszéljenek a fedél nélkül élő emberek életéről, napi küzdelmeiről, illetve a kivezető utakról. Mi történt ezután? Hogy készültek fel a programra, milyen módszereket alkalmaztak a helyszínen, és hogy értékelik a történteket? Hunyadi Anett, az esemény résztvevője számol be az eseményről:
Nem volt egyszerű feladat kitalálni, mit is mondhatnánk egy órában a hajléktalanságról, erről a mindennapjainkban jelen lévő, feszítő, sok kérdést, dilemmát hordozó társadalmi problémáról. Abban biztosak voltunk, hogy a hajléktalan emberekhez kapcsolódó előítéleteket helyezzük a középpontba. Eldöntöttük azt is, hogy erről a témakörökről nem előadás formájában szeretnénk beszélni, hanem interaktív módon, a résztvevőket bevonva. Mivel nem tudtuk pontosan, hogy hányan keresnek majd fel bennünket, ezért több lehetőséggel is készültünk, hogy minden esetben értékessé tudjuk tenni a velünk töltendő egy órát.
A Magyar Református Egyház szervezésében létrejött Találkozóra július 21. és 25. között a tatai edzőtáborban került sor. Csapatunk július 23-án délelőtt érkezett a helyszínre,. Az ebédet követően kezdtük el berendezni a termet. Máltás Hírlevelet, szakmai beszámolókat, „Kimondható?!” füzetek egész sorát hoztuk magunkkal, ezekből egy standot állítottunk össze.
A kezdés időpontjára kb. 40 ember érkezett meg hozzánk. Miután láttuk, szép számmal leszünk, eldöntöttük, hogy a Szeretetszolgálatról csak nagyon röviden, pár percben mesélünk, és előzetes terveinknek megfelelően, az interakcióra helyezve a hangsúlyt, az u.n. „World Café” módszerét alkalmazzuk majd, amelynek lényege, hogy a résztvevők kisebb csoportokban, kb. 10-15 percben járnak körbe egy témát, majd továbbhaladnak és egy újabb témát boncolgatnak. Így minden kiscsoport foglalkozik egy általunk meghatározott kérdéskörrel, egészen addig, amíg visszajut a kiindulóponthoz. Ekkor következik a közös munka újabb fázisa: a csoportok a saját, első kérdéskörükről az összegyűjtött ötletek, gondolatok alapján egy rövid prezentációt készítenek, amelyet aztán előadnak a többieknek. A három kiscsoport a következő kérdéseket, gondolatokat járta körbe:
- Milyen okok vezethetnek ahhoz, hogy valaki utcára kerül?
- Ami zavar a hajléktalan emberekben, magunkban és a rendszerben…
- Arra lenne szükségem hajléktalanként….
A résztvevő fiatalok és idősebbek először bátortalanul, majd egyre nagyobb kedvvel vettek részt a csoportmunkában, megismerték egymás látásmódját a hajléktalan emberekkel kapcsolatban, elmondták véleményüket, vitatkoztak, érveltek, kompromisszumokat kötöttek. Mi pedig figyeltünk, segítettük a kiscsoportok munkáját, válaszoltunk az érdeklődők kérdéseikre, meséltünk a munkánkról és a Szeretetszolgálat tevékenységéről, az önkéntesség fontosságáról, a fővárosi hajléktalan-ellátásról és megosztottuk velük saját tapasztalatainkat a fedél nélkül élő emberekkel kapcsolatban.
Az idő szűkössége miatt a prezentációk rövidebbre sikerültek, ám így is egyértelművé vált, hogy a csoportokat nagyon megmozgatta a hajléktalanság kérdésköre. Különösen megérintette többüket az „arra lenne szükségem hajléktalanként…” mondat, hiszen így egy rászoruló helyébe képzelhették magukat, átgondolva, mi is jelentene számukra segítséget, ha fedél nélkülivé válnának.
Az együtt töltött egy óra után több fiatallal is lehetőségünk nyílt négyszemközt beszélgetni. Ekkor esett igazán szó az önkéntesség mibenlétéről, a Szeretetszolgálat fiatal önkénteseinek sokszínű tevékenységeiről. A résztvevők lelkesedése arra utalt, hogy a Máltai Fiatalok szeptembertől jó eséllyel újabb tagokkal bővülnek.
Hunyadi Anett
[:en][:]