[:hu]Utat törni Magyarországon[:]

Önállóság felé vezető út, különböző életutak találkozása, fiatalkori útkeresés – többek közt erről szólt a két német lány elmúlt egy éve. Mascha és Lotte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat különböző intézményeiben dolgoztak EVS önkéntesként. Szeptemberben már újra Németországban lesznek, de még elutazásuk előtt sikerült feltenni nekik pár kérdést.

Melyik városban önkénteskedtetek, és mi volt a feladatotok?

Lotte: Én Debrecenben dolgoztam két különböző helyen: az egyik egy máltais játszótér volt, ahol gyerekekkel és fiatalokkal foglalkoztam, a többi napon pedig egy krízisirodában és egy ruhaadományokat gyűjtő állomáson segítettem.

Mascha: Budapesten, Békásmegyeren voltam önkéntes egy átmeneti otthonban, ahol a konyhán és a ruhaosztásnál dolgoztam. Minden területen segítettem, ahol éppen szükségük volt valakire.

Hogy jött az ötlet, hogy önkéntes projektben szeretnétek részt venni egy külföldi országban?

Mascha: Miután befejeztem a gimnáziumot, úgy döntöttem, nem szeretnék rögtön egyetemre menni. Elkezdtem keresgélni a projektek közt, amikkel külföldön dolgozhatnék, ekkor hallottam először az EVS-ről. Tökéletesnek tűnt a lehetőség, hiszen biztosítják a szállást, a kiutazást, az étkezést és még egy kis zsebpénzt is kapunk. Miután megtaláltam a németországi küldő szervezetem, szóltak, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat budapesti projektjére még keresnek egy önkéntest. Tavaly február környékén jelentkeztem, és összejött.

Lotte: Nekem is hasonlóan indult a történet: középiskola és egyetem közt szerettem volna egy évre külföldre menni. Magyarországot néztem ki, találtam egy küldő szervezetet, az ICE Dresdent, akik régóta kapcsolatban állnak a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal. A debreceni projektet pedig ők választották ki nekem.

Miért pont Magyarország?

Lotte: Korábban már utaztam erre, és nagyon izgalmasnak találtam ezt a térséget. Szerintem a legtöbb német esetében nem jellemző, hogy Kelet-Európába jönne tanulni vagy dolgozni, de engem a korábbi út miatt nagyon érdekelt.

Visszanézve az elmúlt egy évre miben fejlődtetek a legtöbbet?

Lotte: Nekem az elején a legnagyobb kihívás az egyedül lakás volt. Az eltelt hónapok alatt magabiztosabbá váltam, és egyre könnyebben tudtam magamtól megoldani a felmerülő problémákat. Emellett pedig fontos tapasztalat, hogy érzékenyebb lettem más emberekre és más kultúrákra. A ruhaosztó állomáson életemben először voltam napi kapcsolatban nagyon szegény emberekkel és hajléktalanokkal. Rengeteg történetet hallottam az életükről, ami elgondolkodtatott a saját életemmel kapcsolatban, és új irányokat kezdtem keresni, ahogy élni szeretnék a jövőben.

Mascha: Egy részről sokat kellett tanulnom a munka világáról, még soha nem dolgoztam szociális területen. Másrészt viszont nagyon fontos volt, hogy megtapasztaljam, milyen egyedül élni, a lakás ügyeit rendben tartani. Én is sokkal önállóbb lettem, úgyhogy egyértelműen jó döntés volt az egyéves önkéntesség.

Hogy tudtátok leküzdeni a nyelvi akadályokat a mindennapokban és a munkátok során?

Mascha: Jártam egy magyar nyelvtanfolyamra Németországban, mielőtt idejöttem, de csak az alapokat tanultuk meg: tudtam köszönni, és egy szendvicset kérni egy étteremben. Ez persze semmire nem volt elég… Az elején nagyon nehéz volt, mert nemcsak a segítségre szorulók, hanem a főnököm és a mentorom is csak magyarul beszélt, ezért senkivel nem tudtam igazán németül vagy angolul kommunikálni. Pár hónap alatt sokat tanultam. Tavaly szeptemberben érkeztünk Magyarországra, decemberben már megértettem a legfontosabb információkat, az alapkifejezésekkel már tudtunk valamennyire beszélgetni. Később pedig tovább javult a helyzet.

Mennyire voltak kötöttek a feladatatok a projektben? Meg tudtátok valósítani a saját ötleteiteket is?

Mascha: Amikor megérkeztem, mindenki szívesen fogadott, örültek, hogy itt vagyok, de nem tudtak rögtön elegendő feladatot adni, ezért nekem kellett megtalálni a helyemet. Fél év után kaptam egy munkatervet, ami segített az eligazodásban, de szerencsére nem volt annyira szigorú az összes feladat betartása. Több egyéni kezdeményezésem is volt a szervezetnél: segítettem a konyhai munkában, kézműves foglalkozásokat tartottam a gyerekeknek.

Lotte: A mi szervezetünknél 13 év után én voltam az első önkéntes. A főnököm és a kollégáim teljesen összezavarodtak, mert nem találtak rögtön megoldást arra, hogy mit kellene dolgoznom, ezért nagy volt az önállóságom, de a mentorom sokat segített a feladatok tisztázásában. A játszótéren próbáltam megtalálni a változatos módszereket, ahogy a gyerekekkel játszottam. A ruhaosztásnál az elején nehezebb dolgom volt, mivel az odaérkező emberek természetesen nem beszéltek idegen nyelvet. A főnököm jól kezelte a helyzetet: először csak a ruhák válogatásával foglalkoztam, és amikor úgy érezte, hogy eljött az idő, akkor megmutatta a többi feladatot is, lépésről lépésre, a végén pedig már minden feladatkört el tudtam én is végezni.

Mik a terveitek, miután visszamentek Németországba?

Lotte: Ősszel már kezdem is az egyetemet, úgyhogy nem tudom, mennyire lesz időm önkénteskedni mellette. De az biztos, hogy később egy félévet még szeretnék külföldön tanulni, mert nagyon jó tapasztalat volt egy idegen országban élni. A küldő szervezetemnél sokszor tartanak tréningeket, ahol a volt EVS-önkéntesek mesélnek az új jelentkezőknek. Ebben például szeretnék részt venni, mert nagyon jó élmény volt az EVS, és szívesen ajánlanám másoknak.

Mascha: Nálam is hasonló a helyzet. Egyelőre nem gondolkoztam azon, hogy Németországban önkéntesként dolgozzak, mert most minden gondolatom az egyetem körül forog. De a jövőben szívesen jelentkeznék önkéntes programokra otthon is. Nagyon fontos tanulság az elmúlt év alapján, hogy mindig több lehetőséged van, mint gondolnád, csak el kell kezdened keresni az információkat, emberekkel beszélgetni, és biztosan találsz valami neked valót.[:en]Sorry, this entry is only available in Magyar.Sorry, this entry is only available in Magyar.[:]